Bizony télen sokszor előfordul, hogy a szélvédőnkre jégréteg rakódik. Az üvegen megtelepedő jég pedig rontja a látási viszonyokat, ezért mindenképpen gondoskodnunk kell az eltávolításáról. Máskülönben magunk és mások testi épségét is veszélyeztetjük a vezetés során.

Legtöbbször az üvegre rakódott jeget jégkaparóval tudjuk eltávolítani. Előfordul azonban, hogy nincsen nálunk, kéznél a megfelelő célszerszám. Ilyenkor sem kell kétségbeesnünk. Mutatunk nyolc eszközt, amelynek segítségével jégkaparó hiányában is hatékonyan meg tudjuk tisztítani szélvédőnket.

  1. Bankkártya – Mindennapos használati tárgyunk, amely rendszerint azonnal kéznél van, hiszen állandóan a pénztárcánkba tartjuk. Remekül le lehet vele kaparni a szélvédőre vagy az oldalablakokra odafagyott jeget. Mindössze arra vigyázzunk, hogy nehogy megsértjük az oldalán található mágnescsíkot, hiszen az használhatatlanná teszi a bankkártyát. Alternatív megoldásként tarthatunk magunknál olyan vásárlási, vagy ajándékkártyát is, amely nem tartalmaz mágnescsíkot, ugyanakkor kemény felülete miatt hatásosan lehet vele dolgozni.
  2. Spatula – Ha van néhány percünk, akkor a konyhai fiókban turkálva tökéletes eszközt találhatunk a jégkaparáshoz. Jobb, mint a bank- vagy a hitelkártya, mert nagyobb területen használhatjuk, valamint gyorsabban tudjuk vele eltávolítani a kocsink szélvédőjére, valamint ablakaira fagyott jeget.
  3. Langyos víz – Közismert a forró víz jégoldó hatása. Ebben az esetben viszont felejtsük el a használatát, hiszen a magas hőmérséklet valóságos sokkhatást okozna az üveglapon, így károsítva a szélvédőt. Jobban járunk a langyos vízzel, hiszen így pusztán az ablaktörlő segítségével el tudjuk távolítani az odafagyott jeget – még csak jégkaparóra sem lesz szükségünk.
  4. CD-tartó – Íme, az univerzális eszköz vészhelyzetben. Könnyen használható, nem roncsolja a szélvédőt, s általában minden autóban – több példányban is – megtalálható. Nagyobb felülete miatt is hasznos darab. Pakoljuk hát ki a CD-tokokat a kesztyűtartóból és használjuk bátran gyors megoldás gyanánt! Ha többen utaznak a kocsiban, akkor mindenki megfoghat egyet, így pillanatok alatt végzünk is a jégkaparással..
  5. Vonalzó – Nem a legjobb eszköz a kis felülete miatt, de ha sürgősen szükség van a jég eltávolítására, akkor ez is megteszi. Ha pedig iskolás gyerek is utazik velünk, akkor a táskájában valószínűleg találni fogunk. Akár még őt is megkérhetjük rá, hogy – persze kesztyűben – segítsen leszedni az odafagyott jeget, vagy legalább megmutathatjuk neki, hogy apaként, netán idősebb testvérként másra is lehet használni ezt az eszközt.
  6. Elemmel működő hajszárító – Kétségtelen, hogy ez az eszköz nem minden háztartásban található meg elemes formában. Ha azonban rendelkezünk vele, akkor pillanatok alatti megoldás lehet. Sőt, érdemes az interneten utánakeresni, és akár csak ebből a célból is megvenni.
  7. Jégtelenítő –  Kézenfekvő megoldásnak hangzik. Legközelebb, amikor a szupermarketben vagyunk, dobjuk be ezt is a bevásárlókocsiba és ahelyett, hogy a konyhába vinnénk, hagyjuk a gépkocsinkban. Pár spriccelés a szélvédőre vagy az oldalablakokra, és máris újra tisztán fogjuk látni az utat.
  8. Burgonya –  Nem biztos, hogy ez jutna eszünkbe elsőként, hogyha a szélvédő jégtelenítéséről van szó. Pedig a krumpli, glicerin tartalma miatt nagyszerű fagyásgátló tulajdonsággal bír. Vágjunk félbe egyet, és még az este dörzsöljük át vele az üveget. Reggelre nem lesz semmilyen gondunk a jegesedéssel. Ha pedig éjjel esik az eső, akkor még jobb eredményt érhetünk el, mivel a glicerin korlátlanul tud elegyedni a vízzel is.