Túlzás nélkül állíthatjuk: a szélvédő a gépjármű védőpajzsa! Megvéd bennünket autóvezetés közben a széltől és a törmeléktől, sőt a gépkocsi szerkezetének egésze szempontjából fontos célokat szolgál. Amióta csak szélvédő van az autókon, folyamatosan fejlesztik, hogy minél biztonságosabban indulhassunk útnak. Mostani kétrészes írásunkban a szélvédők történetét, valamint fejlődését tekintjük át.
Kezdeti nehézüvegek
Valószínűleg, mindannyian láttunk már képet az első automobilokról, ahol bizony még nem voltak szélvédők. A 19. században tehát a korabeli járművezetők védőszemüveget viseltek, hogy megóvják magukat az időjárás viszontagságaitól, illetve ami még fontosabb az automobil által felvert kavicsoktól.
Nem kellett azonban már sokáig várni az első szélvédők megjelenésére sem. Először az 1890-es években jelentek meg a gázüzemű autók, amelyek elődjeikhez képest már nagyobb sebességre voltak képesek. Egyre fontosabbá vált tehát a gépkocsivezető védelme, így született meg 1904-ben az első szélvédő.
Persze, az első szélvédők még egyszerű, kétrészes üvegtáblákból készültek. Körülbelül az első szélvédőknél olyan üvegtípust kell elképzelnünk, mint az otthonokban található egyoldalas ablakot.
Sőt, az első időkben még az ablaktörlőt sem ismerték. Amikor tehát az egyik üveglap túlságosan piszkos lett, a járművezető, ahelyett, hogy letisztította volna, inkább lehúzta és a továbbiakban nem is használta. Mondani sem kell, hogy ez milyen veszélyekkel járt a vezetésben, így más megoldást kellett találni.
Tekerős ablaktörlők
Előszőr 1916-ban jelentek meg az ablaktörlők. Igaz, hogy a formájukkal ellentétben, a Folberths-nek nevezett ablaktörlők még nem voltak automatikusak. Helyettük a gépkocsivezetőnek egy fogantyút kellett használnia az ablaktörlők mozgatásához. Néhány évvel később azonban már megjelentek az elektromos ablaktörlők. Az 1960-as évektől kezdve az ablaktörlők váltakozó árammal működnek, amellyel hatékonyabbak lettek, valamint működtetésük kevesebb energiát fogyasztott is.
Véletlen szülte biztonság
Közben maguk a szélvédők is fejlődtek. 1919-től a Ford művek alkalmazta Eduard Benedictus francia tudóst, akinek a nevéhez fűződik a biztonságos szélvédő kifejlesztése. Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy Benedictus a századforduló polihisztora volt, amely már ebben az időben is nagy teljesítménynek számított. A biztonsági üveg felfedezője tehát a tudomány mellett írással, művészettel, zeneszerzéssel, könyvkötéssel, sőt szövettervezéssel is foglalkozott.
Ahogyan a legtöbb találmánynál, úgy itt is a véletlennek köszönhető a felfedezés. A történet szerint 1903-ban leejtett egy üvegből készült főzőpoharat a laboratóriumában, amelyet az asszisztense később felvett és visszatette a polcra. Később, amikor Benedictus felmászott egy létrán, megdöbbenve látta, hogy az üvegpohár sértetlen, így még egyszer – immáron szándékosan – lelökte azt a padlóra. Amikor felvette, akkor azt tapasztalta, hogy az üveg ugyan megtört, ám a darabjai egyben maradtak. A főzőpohárban ugyanis előzőleg cellulóz és nitrát folyékony keveréke volt, amely megszáradva kötőanyagot képezett az üvegszilánkok között, így nem engedte, hogy az üveg darabokra essen.
Ez a felfedezés pedig már egyenes utat jelentett a biztonsági szélvédő kifejlesztéséhez. Hosszas kísérletezés után Benedictus két üvegtáblát készített, s közéjük egy cellulózréteget illesztett. Ami ütközés során egyben tudta tartani az üveglemezeket. Egyszerűbben fogalmazva, a köztes réteg megakadályozta, hogy a szélvédő darabokra törjön baleset esetén vagy akkor, hogyha a szélvédőhöz valamilyen tárgy csapódott. Egyetlen hátránya azonban mégis volt: idővel elszíneződött. Ami nem csak esztétikailag, hanem a vezetés biztonsága szempontjából is problémásnak bizonyult, hiszen a régebbi szélvédők jelentősen rosszabb kilátást jelentettek az autósoknak.